Évek óta 
szeretsz venni 
újságot az
árustól.

Bezabálod
a médiát,
mint a tyúkot
vájústól.

S bár szerintem
soha se volt
divatos a
kussolás,

néha mégis
jól esne egy
random trippes
krúzolás.

Hogy Deutsch Tomi
beállva egy
Index vidin
közröhej,

de bezzeg ha
én csinálnám,
lennék "napi
drogteszter".

Ezt így hívom:
Orbán-féle
freedom of speech,
azaz FOS.

Etikátlan,
demagóg,
futótűzként terjed,
tosz.

Szülessen több
szabadszájú,
abortusz is
mondjon le!

Tudományos
értelemben
ez nem lenne
helytelen..

Nevetsz.
Én sétálok,merengek.
Ködös testemben lelsz helyedre.
Szélforgó szerű napok,
Forgószél hatása.
A megszokás.
Nevetsz.
Egy szörp vagyok amiből ekkor tűntek el az ízek.
Nevettél.
Nevettél.
A lapjaidra akár egy firkát úgy festettél fel.
Dobáltál jobbra­ balra,
Mint szotyihélyakat a betonra.
Ami előtte és utána is üres.
Nevettél.
A kiszáradt csöndben
Ugyanúgy mit egy halott fa szavai közben.
Egy megakadt filmszalag a torkomban amit nem lehet kihányni. Várom azt amikor te leszel az üres héj a földön .
Azt amikor én fogok nevetni és te leszel az aki mereng. 

Olyan apró vagyok. A világhoz képest mindenképpen. Próbálkoztam megérteni a körülöttem lévőket. Néha olyan, mintha nem csak egyedül lennék, de csak egyedül gondolkodnék. Asszonyom fekete szövetkabátján üldögélek a többiekkel egy sorban. Némán… Nem szólunk, csak bámulunk. Bámulok, bámulunk a nagy világba. Nézem az embereket, pontosabban csak egyet. Az Asszonyom viselkedésén merengek. Elkísérem mindenhova, úgy ahogy mindenki ebben a díszes sorban. Talán én vagyok az egyetlen gombocska, akinek ez feltűnt, de egyedül van. Mi sokan vagyunk a sorban, otthonunk a fekete szövet, ő pedig az Asszonyunk. De az Asszonyunk furcsa. Folyik az arca. Folyik? El sem tudom képzelni, hogy mi az. De azt tudom, hogy amikor ezt csinálja, rossz lesz a kedvem. Más emberek, akiknek nem folyik az arca, másokkal vannak, ahogy mi is.

Régen itt élt egy göndör hajú kisfiú. Talán sötétebb volt, mint a többiek, de illett volna közénk. De az Asszonyunk nem, ő fehér akár csak azok a gombok, amelyek a fehér ingen csücsülnek. Nem hasonlít ránk, de hát ő az Asszonyunk. A többi ember, akiknek nem folyik az arca, szintén mint az ing gombja. De ő egyedül van.

Egy nap egy fehér bőrű férfi állt meg az ajtóban. Mondott valamit az Asszonyunknak, ő pedig ordítani kezdett. De nem tűnt mérgesnek… Nem tudtuk, hogy mi történik. Csodálkozva néztem, sose értettem az embereket. Semmit sem értettünk. A fekete kabát a székre volt akasztva. Az biztos, hogy az volt az első alkalom, hogy láttam valakit a többi ember közül a háznál.

Most is egyedül van és folyik az arca. Előttünk egy hatalmas gödör, benne fadoboz. Mintha koporsónak hívták volna. Talán ezt hallottam, de nem tudom. Láttam, jól láttam! A kisfiú feküdt benne. Alig vannak itt. Egy férfi furcsa ruhában áll a gödör túl oldalán és egyfolytában beszélt. Fehér volt, mint az Asszonyunk, aki most valahogyan még fehérebbnek tűnt. É s volt még két férfi. Valami van a kezükben. Bőrük akár csak a kisfiúé. Sötét, még sem voltak mellette. Ridegen beföldelik. Pedig ahogy nézem, az övéi voltak. De hát nem értek az emberekhez, mint azt mondtam, csak tanulmányozom őket. Csak az Asszonyomat nézem és nem értem. Más… Folyik az arca és mindig egyedül van.

Roll the paper, blaze the fire, freedom of speech, keep it real!

Nem angolul mondom tovább. Most komolyan, mit hittél?

Jelszavakat ordibálunk: hangzatos, de mit jelent?

Régi közhely: A szó elszáll – főleg hogyha idegen.

Imázst váltok, magyarázok akkor inkább magyarul:

Tekerj cigit, gyújtsd a tüzet, szólj szabadon – alakul.

Ne csak beszélj, mondj valamit. Élj emberi jogoddal.

Mért nem nyitod ki a szádat? Mért süllyedsz a mocsokba?

Futótűzként terjed tovább a legtrendibb új szokás:

Nem áll jól a szabadszájú, jogban áll a kussolás.

Mit ér a szó, hogyha szabad? Nem értéket szólsz vele.

Ugatsz, hadarsz, locsogsz, fecsegsz, mert ez éppen jó neked?

Amíg nálad tudomány a híradó a hírtévén

A média nevel téged lassan ocsmány véglénnyé.

Demagógok verik beléd vaskos, eres tanukat.

Etikátlan rémek arcán csillámlik a vakuhad…

Hagy csillogjon. Nem érdekel. Kötelező sose volt

Enni a szart, amit éppen a nagytestvér odatolt.

Zárd ki szépen a hülyítést. Szelektáld a médiát.

Kritikusan szemlélj mindent: Csukd be szemed, nyisd ki szád.

Akkor lesz majd közröhejjé a sok álszent fölbujtó.

Roll the paper, blaze the fire, freedom of speech, öngyújtó.

Saját zsírjában sül a hurka

Szereplők:
Apa; Lány; Aarne

Izland és Norvégia közti úszószigeten játszódik az esemény. Egyetlen falu van ezen a szigeten, a lakosok önkéntesen a világtól elzárva élnek. A központ a kocsma, tulajdonosa a náci Erikur.

Apa házának ebédlője. Apa eszik a lány az ajtóban áll.

Lány: Apa!
Apa: Eszek.
Lány: Mondanék valamit.
Apa: Májashurkát eszek!
Lány: Ma átjön a barátom, szeretném, ha bemutatkoznál neki.
Apa: Addigra befejezem az evést.
Lány: Lehet, hogy lesz egy kis gondod vele.
Apa: Nekem csak a húsokra van gondom.
Lány: Aarne finn, Helsinkiben él.
Apa: Akkor ő finn.
Lány: Igen, de csak félig.
Apa: És a másik fele?

A lány leül az apja mellé.

Lány: Milyen másik fele?
Apa: Hát azt mondtad, hogy félig finn.
Lány: Származását tekintve félig finn, félig pedig hát….roma.
Apa: Mi?
Lány: Roma, cigány! De a finn királyi dinasztia leszármazottja.
Apa: Az mi?
Lány: A leszármazott?
Lány: Roma?
Apa: Az mi?
Lány: Nem tudod, mit jelent?
Apa: Nem.
Lány: De hát nem utálod őket is?
Apa: Miért utálnám? Vagy ők is ilyen zsidók? Mert akkor szerintem utálom. Ha ők is bankárnak álcázva lopnak és csalnak, akkor nem szeressem őket!
Lány: Ők nem zsidók!
Apa: De valami baj biztos van velük is. Gyilkolnak, nem?
Lány: Nem, nem szoktak.

Apa köhint egyet, apró hurkadarabok esnek ki a száján.

Apa: Akkor biztos átvernek, kizsebelnek, és terjesztenek betegségeket.
Lány: Nem, igazat mondanak, és egézségesek.
Apa: Hol találkoztatok?
Lány:Helsinkiben
Apa: Amikor a királyi családnak zenéltél?
Lány: Igen, és ő is végig hallgatta.
Apa: Akkor ő is tagja a családnak?
Lány: Igen, de ezt már mondtam.
Apa: És szereti a májashurkát?
Lány: Ezt nem tudom, erről, még nem beszéltünk. De megkérdezhetem. ….Akkor tényleg nem baj, hogy roma?
Apa: Hát ha szereti a májashurkát, akkor rossz ember nem lehet. Legalábbis szerintem.
Lány: Jársz még a kocsmába?
Apa: Igen, esténként ott vagyok.
Lány: Erikur a tulajdonos még mindig?
Apa: Szerintem jól csinálja, megvan hozzá a tehetsége. Nem hiába választottuk meg.
Lány: Lassan ideér Aarne.
Apa: Addigra megeszem a vacsorámat. Utána, meg úgyis megyek a kocsmába.
Lány: Már nem eszel hozzá paradicsomot?
Apa: A zsidók ellopták, azóta nem kapni.
Lány: Nem lehet, hogy elfogyott Erikur termése?
Apa: Nem! Ezt ő mondta.

Kopognak az ajtón.

Apa: Isteni jel! Indulnom kell a kocsmába.
Lány: Ez biztos Aarne.

Odaszalad a lány, kinyitja az ajtót.

Aarne: A hold fénye vezetett ide hercegném.

buszon

utas1: szóljon már valaki annak a nyamvadt...
utas2: hát de uram
utas1: az a rohadt kölök nem hagyja abba a bőgést
utas2: és aztán ezt így lehet?
utas1: szóljon már az anyjának, mert esküszöm én...
utas2: ezt így...
utas1: hogy így, ne idegesítsen, hát hogy ne lehetne így
utas2: itten ezt a sírás-rívást felszámoltatni csak így, ilyen módon
utas1: hát persze hogy, na melyik az anyja, hát nem hiszem el
utas2: hát de uram
utas1: mi van már
utas2: maga is itt sírik-rívik
utas1: hát ezt mégis hogy gondoltad, te, te
utas2: mert ezt így most akkor már nem lehet? megjelenik az ellenőr
ellenőr: jegyeket, bérleteket!
utas1: bassza meg!
utas2: hogy én?
ellenőr: jegyeket, bérleteket!
utas1: nincs
ellenőr: meddig utazik, uram?
utas1: .......idáig
ellenőr: akkor most lesz szíves lefáradni velem
utas1 (magában morogva): nem hiszem el, hogy lehet...
utas2: hát így

Ott kezdődött el, hogy a kisbabát az anyja szoptatni kezdte. Ursula állott a kiságyában és országokat megrengető hangon üvöltött, hogy neki víz kell!

Ursula meglehetősen dundi kislány volt, aki megszokta tejhatalmát szülei fölött: zsigereiben volt az ösztönös harc a tulajdonaiért. Barbara pedig még a négyesben élt: eszik-iszik, alszik, szarik, sír. Lecsengett egy latens év, viszont tele szeretettel. Barbara kikerült az örökölt kiságyból és a szőnyeg határtalan terét fedezte fel. Belefolyt nővére életébe véglegesen, innentől váltak a világ dolgai közös teherré. Míg a kicsi a játékok ide-oda taszigálását próbálgatta, addig a két évvel idősebb Ursula már a tulajdonjogaira, tárgyaira koncentrált, azok visszaszerzésére.

Beleugrottak a fájdalomba: a felállítás egyszerű elosztás: szülők munkába, Ursula ölbe szorított játékokkal, Barbara falnak ment fejjel. Hónapokban esett bele míg a szülők megértették a padlóval, szekrényajtókkal és falakkal való fizikai kölcsönhatásokat. Nem volt ÁLLJ! Idő; Ursula csendes elégedetségben, Barbara leépülésében a szülők riadtsága. Gyógyszerek jöttek első megoldásra, de a füstfelhős nagyi repítette azokat, majd fehér köpenyes angyal próbálkozott a felmentéssel: négy adag masszírozás; mindenki 15 darab tűhegyben bízott, ezek csak sündisznót csináltak Barbara fejéből.

3 hetes kezelés végén, angyali kézből jött pofon parancsolt ÁLLJ-t.

A Majd úgy éltek szinte, mint egy normális, egészséges család.

március volt,
de megmutatta
a foga fehérjét.
abban az évben
nem hittünk a télnek,
tudtuk, hogy a neheze
csak most jön,
tartogat még valamit,
eddig mindenét zsákban hozta,
de homlokán már hó borította
a gyűrt hegységek tetejét.
azt mondták,
ne hagyjuk el a gépjárműnket.
ebben te is megerősítettél,
egyszerűen megtiltottad,
hogy kiszálljak a kocsiból
és torkomon záruljon össze
a tavasz állkapcsa.
én szerettem volna
tovább vezetni,
te beszélni.
végül itt ragadtunk.
a beltérben már nem fértek el
az átutazott nyarak,
halogatott évszakok szájában
őrlődtünk.
de nem tudom,
hogy kerültünk oda,
ahonnan menekültünk.
az Alpokba tartottunk
vagy a Balatonra.
magas csúcsokat akartál látni,
és mélységeket.
bárhol lettél volna,
de itt semmiképpen.
hónapok óta gyűjtöttük
a sérelmeinket,
mint gyerekek a hógolyókat
és hasonlóképpen dobtuk
meg velük egymást.
és mikor az utolsó is elolvadt
a szélvédőn,
mikor a fognyomok egymás
karján sokat járt domboldalainkra
emlékeztettek,
az üzenet megérkezett
te elhagytál.
azt mondták,
ha elfogy az üzemanyagunk,
üljünk át másik gépjárműbe.
még figyeltem az ajkad mozgását,
ahogy elhaladtál.
sistergő tavainkra
emlékeztetett.
ha elfogy a türelmünk,
üljünk át mások életébe.
pedig én azt hittem,
úszni fogunk.

A föld alól kibányászott csövek úgy pihentek a sárban, mint merev, kifehéredett testek. Anna haját ezernyi üveggyöngy pettyezte; esőcseppek. A járda mellett kivájt vermet, amelyet egy csőtörés miatt kellett felnyitni, most tengernyi víz árasztotta el. Éppen sötétedett, hatalmas szürke felhő takarta a csökkenő holdat. Anna sós tükrök között lépdelt, melyek felületét esőcseppek törték meg. Kabátját össze kellett húznia teste előtt az őt ostromló szél miatt.

Két sarok választotta el a találkozó helyétől. Heves lüktetés lett úrrá mellkasán, ha a rá váró arctalan valakire gondolt. Fel, le. Fel, le. Tekintetét ide-oda kapkodta, amely mintha mindent színtelenné változtatott volna maga körül. Anna megrémült. Az a fa mellette nemrég még barna és zöld volt. Most pedig a teljes textúra hiányzott a modellről.

Hirtelen ott állt. Két fekete tömb fogott közre egy parkot, sötét fűvel, sötét járdával és paddal. Valaki is ott volt. Nem késett. Nyugodtan, kapucniját magára húzva ült. Kezében izzó végű cigarettát tartott, amely már majdnem a filterig leégett. Anna egy pillanatra megtorpant. Arcizmai vad táncot jártak, szemei elé folyékony vászon terült, ajkai közül halk sóhajtás tört fel. Azt akarta, hogy lábai jó mélyre gyökeret verjenek, és ne engedjék tovább menni. Fejében visszhangot vert egy halk „Állj!” kiáltás. De a pillanat tovaszállt, és maradtak a megszokott gondolatok. Erős vagy. Érett. Túléled.

Valaki felállt és eldobta a dekket. Észrevette Annát. Elindult felé. Fel, le. Fel, le. A lány mellkasa hevesen mozgott.

Valaki a lámpa fénykörébe ért. Arca jóképű volt, igényes és nem hivalkodó ruhát viselt. A férfi merev vonásaitól és a furcsa fényben fürdő szemektől azonban Anna megrémült. Erős vagy.

- Anna, igaz? – Átlagos hang szólt hozzá. – Feri vagyok.

Mikor Anna viszonozta a kézfogást, Valaki, azaz Feri magához vonta őt. Fel, le. Fel, le. Szíve hevesen vert. Anna most csókolózott először, így egy pillanatra még jobban megrémült. Fel, le. Fel. Le. Fel, és le. A gátlás omló falától megnyugodott. Fel és le. Nem merte kinyitni a szemét. Pedig ebben a pillanatban volt a legboldogabb. Tudtam, hogy erős vagy.

Feri szó nélkül kézen fogta, és a sötét panelházba vezette. Ahogy a lift emelkedett, a férfi párszor végigpásztázta őt a tekintetével. Szemében megint kigyúlt az a különös, de mélyről jövő, állatias fény. A lakásába érve előre engedte a lányt. Kedvesen itallal kínálta. Anna elfogadott egy pohár tizenkét éves Chivast. Pedig még csak 14 volt. Nem ihatna ilyet. Ebben a pillanatban ez azonban egyiküket sem érdekelte.

Feri egy szűk hálószobába vezette, ekkorra már egy csíkos köntöst és papucsot viselt. A pénzköteget, amelyet a kezében tartott, az éjjeliszekrényre helyezte. Ezután leheveredett az ágyra. Szemét a lányra szegezte, és közben csak mosolygott. Anna kicsit kábultan ült az ágy szélén. Fel, le. Fel, le. Mellkasa hevesebben mozgott.

- Kezdhetjük? – kérdezte Feri. Anna bólintott. Csak a pénz és a boldogság járt a gondolataiban. Fájdalom a sikerért. Meg kell tennem. Fel, le. Fel, le. Ezt az ütemet diktálta a szíve. A lány leheveredett a férfi mellé. Erős vagy.

Az éjjeli lámpa fényében forgószél-szerűen hamvak kavarogtak. Az ártatlanság hamvai.

Figyelj! Ne haragudj, hogy ezzel kezdem,
És persze, megértem, ha ezért kirekesztesz,
De beszélnünk kell!
Figyelj! Csak mi ketten, mint nő a nővel,
Remélem, hogy jobb lesz majd idővel,
Csak ne félj!
Kérlek, ülj le és mesélj!
Nem megy? Látom, megáll a toll a kezedben,
Pedig kavarognak a mondatok a fejedben,
És mégsem nyílik szóra a száj..
Na jól van, hagylak. Nem tudok mást tenni.
Figyelj! Akkor majd beszélek én:
Emlékszel, amikor annyira megbetegedtem,
Hogy egy hang sem jött ki a torkomon?
Szólalj már meg!
Még mindig nem? Jól van, folytatom...
Tudom, hogy ma is átjár a borzalom,
És sajnálom.
Sajnálom, hogy ez a Te történeted!
Sajnálom, hogy nem ismertelek!

Sajnálom, hogy nem védtelek meg!
Sajnálom, hogy nem tudok többet tenni!
Sajnálom, hogy nem tudok már mit mondani...
De nincs még vége!
Még annyi minden vár ránk...
Elmegyünk még bebaszni együtt,
Fogsz még hányni a kukába egy korty whisky után,
Én meg fogom a hajad, a sapkád, vagy bármi.
Berohanunk pucéran a Balatonba,
Üvöltözve táncolunk majd az esőben,
és ha kizárnak téged a lakásból, majd alszunk hálózsákban a hátsókertben.
Fogsz majd még érettségizni, meg felvételizni,
aztán majd megyünk megint inni, ha felvesznek, azért, ha nem, akkor meg azért.
És tudom, hogy ha majd kidob a pasim, Te ott leszel.
Ha elüt egy autó vagy eltöröm a lábam,
Te meglátogatsz a kórházban.
Ha beszól az a magas srác, Te vagy az első, aki mellém állsz.
Szeretem, hogy folyton mindenedet elhagyod.
Szeretem, hogy mindig, mindenhonnan elkésel.
Szeretek várni.
Várni, még ha talán nem is jössz.
Aztán fél óra késés után mégis megjelensz.
Szeretem, hogy mindig csak akkor lépsz a lábamra, amikor papucsban vagyok.
Szeretem, hogy folyton kiborítod a kávémat. Szeretem, hogy még fel sem tudod törölni rendesen, úgyhogy inkább megcsinálom én.
Szeretem, hogy bizonyos szavakat nem tudsz kimondani.
Szeretem, hogy ezzel bármikor fel tudlak húzni, aztán végül mindketten csak röhögünk az egészen.
Most már akarsz valamit mondani?
Nem? Az se baj!
Még úgyis élünk 40-50 évet. Én itt leszek!