Itt az első poszt, rögtön egy Litera-típusú netnapló Varga Alexandrától, aki előítéletekkel érkezett, mégis megtalálta a korábban elveszett hangját. Írjatok bemelegítésnek naplót valamelyik napról, és küldjétek bátran!

A kutyámon kívül nagyjából összepakoltam mindent, és elindultam egy hatalmas sporttáskával Szegedre, ahonnan hosszú út vezetett Kecskeméten át Balatonfenyvesig. Egy másik alkotótelepen voltam egy héttel előtte, gondoltam itt is lesz valami bibi, talán ez lesz a felállás: fiatal lesz mindenki, nem értenek majd meg, és egyedül leszek az idő nagy részében valami eldugott kis sarokban. Ennek ellenére már érkezésemkor jó hangulat lengte körbe az udvart, a lábunktól 1 centire elhelyezkedő balatoni panoráma pedig még nagyobbat dobott az egészen. Az ebéd utáni köszöntőn azt mondta Atya, hogy nem mindenki került abba a szemináriumba, ahova menni szeretett volna.

Összeszorítottam a kezem az asztal alatt, és imádkoztam. Varga Alexandra, Slam Poetry. Jó, ez a másodikként jelölt volt, valahogy mégis sokkal jobban örültem, mint az elsőnek. Végülis vissza akartam szerezni a hangom, amit pár éve elvesztettem a nagy szorongásokban, és ehhez pont ez a csapat kellett.

 Az Import Impró Társulat a szervezők remek választása volt, kellemesen elfáradtam, miközben egyébként fel is frissültek az agytekervényeim. Azt hiszem semmi sem vezethetett volna be ennél jobban egy táborba. Az esti bemutatkozók után megnéztük A kísérlet c. filmet, amihez személy szerint már iszonyat fáradt voltam, de olyannyira felkeltette az érdeklődésemet az alaptörténet, hogy lehetetlennek tartottam a kihagyását.

A slam szemináriumokon minden nap beszédgyakorlatokkal, halandzsázással és egyéb fejlesztőjátékokkal melegítettünk be az aznapi munkára, aminek az elején az ember teljesen kreténnek érezheti magát, de később beleszokik a nevetséges arckifejezések kreálásába. Verselemzéssel zártuk a foglalkozásokat, majd megkaptuk a napi házi feladatokat.

Felemelő volt látni a szünetekben, hogy minden diák konzultál a mentorokkal, agyal a feladatán, buzgón ír, majd csiszolgatja, végül befejezi azt. Nem volt olyan köztünk, aki ne fejlődött volna a napok előrehaladtával, büszkén tapsoltunk meg mindenkit az esti bemutatókon.

Talán egy kicsit mindannyian rossz előítélettel érkeztünk, ezért is volt hatalmas meglepetés és kellemes csalódás az ott eltöltött idő. Utólag már tudom, hogy az elején sem kellett volna egyikünknek sem aggódnia, hogy melyik csapatba kerül, mert mindegyikben kiteljesedhettünk volna a magunk módján. Az egészben talán az volt a legszebb, hogy sokan beszéltek nyíltan a saját megpróbáltatásukról 1-1 témán belül, és köztük én is megszabadultam megannyi tehertől, ami a vállamra nehezedett. Soha nem ért annyi támogatás a saját környezetemben, mint ebben a közegben 5 nap alatt, és ezt talán mások is elmondhatják, ami miatt már megérte elmenni. A felnőttek közvetlensége és lelkesedése átragadt ránk is, így átformálta a tábor teljes hangulatát és arculatát.

Szerintem mindenki nevében megköszönhetem az Új Nemzedéknek a tábor létrejöttét. A szervezőknek, a mentoroknak, a segítőknek, az íróknak és zenészeknek, a konyhás néniknek, a büfés fiúnak, a diákoknak, önmagunknak, mindenkinek. Őszintén remélem, hogy fennmarad a kapcsolat, és mindenki felelősségének érzi majd a folytatást. :)